Ha még nem ismeri közelebbről a hűtős furgonokat, jó helyen jár.
Sok újonnan nyílt vállalkozás számára vagy új munkahelyen is izgalmas lehet a hűtős furgon látványa, illetve maga a tény is, hogy azt aktívan használjuk. A mindennapokban azonban egy sokkal szélesebb körben elterjedtebb járműről van szó, mint azt elsőre sokan gondolnánk. Sokunk esetében a gyerekkor egyik kedvenc hangja is a fagyiskocsi lehetett, már az is egy hűtős furgon volt, csak nem tudtuk, pontosan mi is az.
Felnőtt fejjel megint csak nap mint nap találkozhatunk velük, csak éppen nem látszódik rajtuk kívülről feltétlenül, hogy nem egy egyszerű áruszállító furgonról van szó, hanem egy különleges rakodótérrel felszerelt járműről, ami képes a hőmérséklet szabályozására is. De térjünk is rá a konkrétumokra: mire jó és kinek van szüksége egy hűtőkocsira? Most ezekkel fogunk foglalkozni egy kicsit részletesebben is.
A hűtős furgonokról: mit szállítunk velük
Sokan azt gondolják, hogy a hűtős furgonok csupán néhány speciális élelmiszer szállítására alkalmasak, vagy ahhoz szükségesek, de ez messze nem a teljes igazság. Persze a szállítás fő profilja ebben az esetben a különböző romlandó élelmiszerek lesznek, azonban egyáltalán nem ez az egyetlen dolog, amire egy hűtőkocsi alkalmas, és az élelmiszereknek is széles skáláját tudjuk ilyen módon eljuttatni egyik helyről a másikra. Először is, ott vannak az egyértelműen ilyen módon szállított összetevők és ételek: minden készétel, fagyasztásra szoruló termékek, minden tejes édesség, tejtermékek és persze maga a tej is. A legtöbb gyümölcs is hűtésre szorul, már csak azért is, hogy még tovább lehessen húzni a romlás folyamatát, akár hetekkel is. A húsról már nem is beszélve. A mélyhűtött termékeket ezektől is külön szállítjuk, hogy a termék a megfelelő hőmérsékleten legyen tárolva a nap minden percében, nem számít, hogy éppen úton van-e, vagy egy fagyasztóládában a vásárló konyhájában.
Az élelmiszerek mellett ilyen módon szállítunk még más termékeket és árukat is, bizonyos esetekben mindent, amit az erős nyári napfény és hőmérséklet megrongálna. Legyen szó akár műanyag figurákról, gyógyszerekről, gyógykészítményekről, növényekről, virágokról és még hosszasan folytathatnám a listát.
Kinek van szüksége hűtős furgonra?
Gyakorlatilag bárkinek lehet szüksége hűtős furgonra, akár magánszemélyként is, de jellemzően vállalkozások és cégek használják. Általában élelmiszert beszállító vagy beszerző egységek élnek a lehetőséggel, de általános áruszállító cégeknél is biztosan megtaláljuk, vagy akár az egyéni vállalkozónál, aki a saját bolttal nem rendelkező falvakat járja körbe mélyhűtött áru kínálatával.
Fontos kiemelni, hogy nem feltétlenül kell saját jármű ahhoz, hogy bele tudjuk vágni egy ekkora projektbe. Hűtős furgon kölcsönzéssel is hatékonyan megoldható a vállalkozás, kezdetben mindenféleképpen ezt a lehetőséget választanám, hogy az induló költségeket mérsékelhessük. Ameddig a döntésünk minősége be nem bizonyosodik, addig jó lehetőséget jelent, hogy nem rögtön saját több milliós szállítóeszköz beszerzésére fordítottunk nagyobb összeget. Ám a bérlés sok esetben lehet hosszútávon is gazdaságos választás.
A hűtős furgon bérléséről
Főleg induló vállalkozásoknál, de egy régebbi vállalkozás újításakor sem lehetünk teljesen biztosak a tervek kimenetelében. A fent említett beruházási terhek mellett a kockázatainkat is csökkenthetjük a kezdeti hűtős furgon bérléssel.
Emellett a kölcsönzés könnyen válhat akár tartós megoldássá is, egyáltalán nem szükséges idővel sem egy saját hűtős furgon fenntartása. Helyette akár mindig tudunk bérelni, sőt bérletet is beszerezni, ami akár fix napokra le is foglalja számunkra a járművet. Ennek főleg akkor van nagy előnye, hogyha nem használnánk ki teljes mértékben a saját járművet, mert nem használnánk azt hosszabb szállításra minden egyes nap. Ha csak heti egy-két napon keresztül van szükség a hűtős furgonra, netán csak szezonálisan alkalmaznánk, akkor tökéletes megoldást jelent számunkra a bérlés.
A kölcsönzésnek sok előnye van egyébként is, egyszerre csak kisebb összegek, amelyek viszonylag könnyen lefedhetők, és nem kell nagyobb adósságba temetnie magát az embernek. Emellett persze az is nagy előny, hogy ezzel a járművel nem tulajdonosi viszonyban állunk, ennek megfelelően a karbantartás felelőssége sem a mi vállunkat nyomja. Emellett a papírozása sem a mi dolgunk lesz. Nincs tehát műszaki vizsgálat, nincsenek karbantartási munkálatok, engedélyek beszerzése. A mi dolgunk csupán annyi, hogy rendeltetésszerűen és körültekintően használjuk, illetve a különféle útdíjakról gondoskodjunk.
Érdemes tehát kalkulációt végezni, hogy a számos kiadás mellett megéri-e saját erőből fenntartani egy hűtős furgont, vagy inkább a bérlés éri meg? Összességében számos áruszállításhoz lehet szükség rá, és rengeteg vállalkozásnak könnyítik meg az életét ezek a praktikus járművek. Ha szeretne bővebben tájékozódni a Határautó hűtős furgon kínálatáról, kérdéseit örömmel várjuk a +36-30/553-0063-as telefonszámon, vagy az autoberles@hatarauto.hu e-mail címen!